Szárnyal a lelkem, szakad a hó, 
Nyugalmat adó hótakaró. 
Egybeér ég és látóhatár, 
Szűz ruhát öltő mennyei táj. 

A feledés lassan kihullott
feketén az éjszakában,
csöndes egy ország ez
a vörös áfonya bokrában.

Most már mindenki szeret Téged
az életed halálod így kerek

Ha meglátlak, mint visszatérő bűnös,
koldusod vagyok.Harcos életemben
az alázatosság, megalázott. Lennék rabló
kis cinkosa, vagy tüzes Jeruzsálem,

Begyújtottunk a kandallóba
Hideg idők járnak
A kis unokáim a Télapóra várnak
Nagy izgalom , a várakozás
Mesét mondok ami csodás

Fiatalon ábrándozva
Végtelenül szerettem
Hazug szóba kapaszkodva
Boldog csodát kerestem

Buga Jóska lassan ballag a szekérrel,
Két szép pej ló húzza, Jóska csak vezényel.
Néha a pálinkát kortyra veszi szája,
Hadd tegye a dolgát kiszáradt gigája.

Ma átadásra került a ”Halló Magyar” című,
a ”Kézenfogva Testvéreinkkel” alapítvány által évente megjelentetett kiadvány, amelyben ez évben is megjelenhettem. Az apítvány idén ünepli fennállásának tizedik évfordulóját.

November 30.-án bekövetkezett az, amitől tartottunk, meghalt az Apukám.
Öt és fél hónapig szenvedett és megváltás volt Neki a halál, mert a stroke nagy pusztítást végzett nála és sokat szenvedett. Ám az égiek megszabadították kínjaitól. Az elkövetkezendő napokban az lesz a dolgom, hogy elintézzem, hogy tisztességgel kisérjük utolsó útjára. 

Hull a hó, hull a hó,
Jön-e már Télapó?

Csillogó, csillogó
Hópehely, ragyogó.

Szól a magyar nóta,
de csak keservét dalolja!
Nem vigad már sírva
Nagy a szíve búja!
Se rokona, se barátja,
kivel vigadna a csárdában
Csárda is némán áll magában.

KELEMEN PATRICIA EMLÉKÉRE

Nem, nem igaz, de igaz, és annyira fáj!
Könnyezik az idő, sír körülöttem minden.
Hiányol már is a megszokottság -- a
huszonöt éve kísérő emlékek éke.

gyertyafénynél ülünk
pislákol a lángja
szemünkben megcsillan
fénye és sugára

575575
Hazaérkeztem. Szívemben az ingerlőm
már csak a múlté. Új ketyegőm van.
Egy pár év, hosszabbítás: írásaimban.

        Éva

Nem vigyázott rád az Isten,
messze szöktél drága kincsem,
szép húgocskám, jó testvérem –
sír a lelkem hófehérben.

Csend simul az ablakomra
Szó sem kint, sem bent nem hallható
Elnémult a madár ének
Levél sem rebben, a nap ragyogó

Mikulásnak levelet
Írtatok már, gyerekek?
Hogyha nem, hát sürgősen
Küldjétek el mind többen.

Csak ez a tél ne jött volna,
ezernyi változás a tájon,
elbújt a Nap a hegyek mögé, 
néma a dallam hazámon.