Angyalként szálltál a földre, kedvesem,
s én azonnal beléd szerettem!
Szerelmem, én rád oly sokat vártam,
s oly sokszor a szívemet neked kitártam!
Mikor végre eljöttél,
rohantam karodba,
s te magadhoz öleltél!
Testünk aranyszálként fonódott össze,
szerelmünk így lett beteljesülve!
Én édes szerelmem, vágyunk nem szűnik

Tavaszi szél játszik a barackfa illatos,
halványrózsaszín virágainak törékeny szirmaival.
Virágszirmok sokasága, mint télen a hópihék, szállnak,
s a tavaszi szellővel egy csodálatos keringőt járnak!
Így táncoltál bele a életembe
egy tavaszi napon,
s a múzsám lettél egy szivárvány színekben
pompázó délutánon!
Bár plátói e szerelem,

Elballagott mellettem az idő,
hozta mélyülő ráncait,
kezembe rakta emlékeit,
rég elfeledett koloncait.

Már másként látom azt a kort,
másként élném, ha tehetném,
az álmokat csak álmodnám,
de már nem kergetném.

A rozsdás kertkaput
magam után bezártam,
elrepülő ifjúságom
mögöttem hagytam, lezártam.

Lassan elmúlik a tél,
kertek alatt a természet új életre kél.
Madárcsicsergés ébreszt már hajnalban,
ég pírja féltőn öleli a természetet karjába,
s reggelre felragyog a nap első sugara,
fényével a tájat átkarolja.
Ébred a táj,
nyílik a sok szinpompás tavaszi virág,
illatuk a tavaszi széllel messze száll.
Itt tavasz, nincs visszaút,

Álmodom,
egy csodálatos szép mesét álmodom,
hogy kedvesem, téged ölel
a két karom.
Álmodom,
hogy újra az enyém vagy
egy illatos hajnalon.
Lila akác bódító illata száll,
s a szívem a szívedre
újra és újra rátalalál.
Forró csókod ég a számon,
testemen a vágy tüze táncol,
ez a mámoros hajnal magáévá tesz,

4. Vers

A Holló és az átok

Jaj, jaj, sajog a szív!
A bánat öl meg
a Holló karmaiban itt.

Ó, én szép Szerelmem,
ne hagyj meghalni!
Ebbe a földbe,
ne engedj temetni.

Jer értem Kedvesem!
Vigyél el magaddal!
Fogd meg két kezem,
ne legyek magamban,
elfogy az erőm... látni akarlak.

5. Vers 

Szerelem...szerelem

Szerelem, szerelem,
Mért is hittem neked?
Megcsaltad az én árva,
Én árva szívemet.

Miattad nem alszom,
Miattad szenvedek,
Nem szeret a Rózsám,
Elhagyott engemet.

Mást ölel két karja,
Mást csókol az ajka,
Szerelmes énekem,
Szemem is siratja.

1. Vers 

A te gyönyörűségedre / Óda

Teremtőm, köszönöm, hogy már szép korú lettem.
Hogy mennyi van még hátra, bizony nem kérdezem.
Minden napnak örülök, szeretem családom.
Kinn virágok, madarak, kis cicám viháncol.
 
De elhunytak szüleim, férjem, testvéreim,
barátaim, korombeli egy él, más senki.
Fájó hiányérzet már nem múlik el soha,
De emlékverset írok mindenkiről sorban.

A sors Csernobilnál atomot robbantott,  
Szürke felhő borította be a napot.
Nem volt más, mint egyik arca a kaszásnak,
Mérget ontott le, nem csak édes hazánkra.

Május volt, zöldellő konyhakertünk oda.
Földbe ástuk, felszínről eltűnt a pora.
Mégis fertőzött, évek múlva temettük
férjem, három sógorom két éven belül.

- Édesanyám, várj még,
most jött a távirat,
halál nem árnyjáték,
rohanok, bármi van.

Addig a jó Istent
sírva arra kérem,
a mennyekbe vigyen,
te vagy legjobb lélek.

- Kislányom, úgy siess,
az időm már kevés,
dobog még a szívem,
már csak a kedvedért.

Mikor apámat elvesztettem,
nem tudtam két éves fejemmel,
hogy többé nem láthatom soha,
nem sírtam és meg sem csókoltam.

Később vágytam, hogy újra lássam,
szívszorongva gondoltam rája,
a sírjára virágot vittem,
hogy nem láthatom, már elhittem.

Első babám várva
beestem járványba,
tizenkettedik hét,
némi reményt ígért.

Tudatom felfogta,
mikor orvos mondta,
bízzunk az Istenben,
ép gyermek szülessen.

Szívem nem nyugodott,
erősen dobogott,
szívszorító helyzet
okozott félelmet.

kézen fogtál, és a szemembe néztél
valami szép meglepetést ígértél
nem értettem, nem oly rég ismertelek
de mégis elég, hogy megszeresselek

te csak nevettél, s átkaroltad vállam
"nem kell félned, hisz jó helyen vagy nálam"
egy kis meglepetés, csak ennyit szóltál 
s gyengéd karokkal magaddal ragadtál