Gólya madár, gólya madár!
De hamar hazajöttél!
Nem a meleg vár itt rád
Ha nem hosszú hideg tél!
Fagyos itt a szív, a föld is
Elbúvik a kis állat is

Negyvenöt éve volt télen ily meleg a nap sugara.
Emlékszem: havas, jeges úton szálltam a vonatra.
Majd buszra kellett ülnöm, s tovább vitt Parádra.
Ablakon szikrázott, sütött be ránk a nap melege.
Vígan vitt utam és tudtam én, -: találkozom vele.
Találkozom az álmaimmal, visz utam a vágyaimmal.

Ó, a pénz Fönícia
átkozott öröksége,
a titkos alkímia
remélt aranybősége.

575575

Férfi kísérte. Arcán kaján mosoly. Hát
itt van rossz szagú! S a lány megriadt.
Észre se vette ruhájából a melle

Idegen nyelvek olvasztó
tégelyében,
ember-mezők
idegen útjain
hitegettek, 
de reménykedtem.

Ó, a toll a gondolat
vésője – papírra ró
messze vágyó csókokat,
s ígérvényt, mi biztató.

/Veronai tűzben,az áldozatokért/

Eljött a sötét éj
A gonosz kiterítette hálóját
Ütés koppan, szikra lobban
Kegyetlen láng az égre szállt!

Ó, a π a számkirály:
kicsiny, s mégis végtelen-
oly sok elmét ráncigál,
mert képlete képtelen.

Fújd Krónikás trombitádat!
Nagy a nyomor és a bánat
Kietlen tél fagyot hozza
Szél a fákat tépázza
Zúzmara ül a fákon-ágon
Süvít a szél fagyott tájon

Olyan minden mint mindig
a város a folyó a hidak,
temetők lassan kinövik helyüket
séta közben mind kevesebb ismerős akad.

Ó, a báj házi krémes:
sárga, habos, cukrozott –
szépséggel telt, igényes
varázs, mit az Úr hozott.

Egyszerűnek látszik, színe az ég kékje,
Apró virágai a kertet festik kékre.
Sok mindenre int ő, és ad jó tanácsot,
Íme néhány példa, figyelj jó barátom!

Ó, a szép: harmónia,
a szem friss legelője:
naturalis, omnia –
minőség szeretője.

Épp a világ talán legszebb városánál,
Hol elképzeltük Rómeót és Júliát!
Miért nem állunk meg emberek?
Rohanjon csak a képzelet!

Szonett

Hajnaltáj túlnan szemére ül az éj,
Versem rovom kitárulkozva és sután,
Téglabörtön árnya szívem bársonyán,
Kedvtelésem szenvedés, mámor és kéj.

Vajúdik időm, mintha jövőt szülne,
Panaszra miért is lenne most okom,
Hajnalok homálya gyűrött paplanon,
Napjaim a szélnek neki feszülve.

Ó, a köd égi opál,
légies tej a tájon,
szűziesen imponál:
fátyolban leng a bálon.