Szerelmemnek vágyó tűzét
csak csókod tudja oltani,
érintésedtől mind kinyílnak
szívem s lelkem zárt kapui.

Áldott szép lesz a Szenteste,
állj meg Barátom egy percre,
hunyd be kérlek a szemed,
s hipp-hopp, ott leszek Veled.

 Értelmezési kísérlet   

Nem született Ő istállóban,
párát lehelő barmok közé,
nem aludt szalmán se jászolban,

Hópihe pelyhek
Hullnak az égből.
Hó-puha bundát
Ölt a fenyő.
Hó-pici selymet,
Fény-verítékből

Mikor a három királyok elindultak
Felragyogott a jászol fölött egy csillag
Égi csillag, fényes csillag
Hol a Messiás megszületett, mutatva az utat

Zárt palackot ha kinyitod
vad szelek feszítik a fákat,
versekből szőtt üzenetek
leveleitől kopaszok az ágak.

Csendül az ének,
gyúlnak a fények,
büszke fenyőfán
gyertya köszönt.

Démonokkal teli est –
fekete fátylát felvette,
kiült a parki padra úgy
hogy, Csillagokat Holdat nézte.

Harsan a versem,
friss ez a verseny
túl a keserven.

Csendes a ház!
Nem volt maradás!
Eljött a szent est
Szívekben mi van odabent?
Szól a csengő, száll a hangja

Meggyújtjuk a gyertyát,
Az adventi gyertyát
Lássuk a világunk,
Gyújtsuk fel a lámpát

Bérceken, síkon
ünnepi stóla,
mindnyájan vágyunk
isteni jóra.

Látom ostobák
mekkora a dühötök,
szavaimat tépitek
hátamba döftök.

Rád hajolok, meg ne ázzál,
csókolgatlak, meg ne fázzál.
Szívkamrámban rejtegetlek,
pitvarából nézegetlek.

Elcsendesedett lelkülettel lépsz-e be?
Ó mondd, s tekints magadba; érzed-e?
Érzed-e hiányát a lelki csendnek?
Érzed-e hiányát a békességnek?

Mikor a nyárfák –
egyforma magasra nőnek,
mi nem vagyunk egyformák!
Így adj helyet a verselőnek.

Lelkemben készülök
Kisded fogadásra
S mindig gyarlóságba ütközök!
Irigységbe, kapzsiságba
Emberi gonoszságba!
Mi végre ez a sok gonosz?

Tele van a Hold, tán még ki is csordul –
amerre a Nap áll, éppen arra fordul.
Mintha orra, szája, s két nagy szeme lenne:
de sok földi ember gyönyörködik benne.