Apró mécsek pislognak, s őrzik álmukat.
Gyászuk néma volt, elrejtve titkukat.
A hallgatás mélyen befedte nevüket.
Hallgat a múlt, s nem őrzi tettüket.

Átdolgozott versem, de sajnos aktuális

/Máté Imre a Rábaközi Sámánok utóda/
Unokabátyámtól,az 56-os Szabadságharcostól.

Ezüstösen fehér az éjszaka holdja
Egy olajfa pihen gyanútlan alatta
A káromlást szép szavakká szelídítem
Ezt diktálja kéri viaskodó hitem
A harag felsebzi az éj puha mellét

Fél évszázados aktahegy őrizte sötét titkok…
Hatalom fékezte, mélyre ásott, eltemetett jogok!
A megtorlás poklának legmélyebb bugyraiban
Rejtőzködő, szunnyadó történelem homályában

Ó szent Forradalom !
Kérész életű virága
Érted sír a lelkem
Érted vagyok gyászba

A falun túl nyugat felé,
Elindulok estefelé.
Utat mutat a lemenő,
Arra a régi temető!

Hát te is elmentél, és itt hagytál
Kétségek között?
Jó anyám már öt éve elment,
S most ismét találkoztok odafönt.

A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senk

  Üldöző fente rá fogát

Már nem tudom van e hazám

Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök
Neked, hogy akkor is lássam arcod
a fájdalom sötétségében, amikor

Falevélen topogunk,
ágak között
őszi napsugár figyel

...Mindenkiért egy-egy gyertya égjen...

Az ember embernek adta át.

az idő a századoknak tovább:
védjétek majd a dombos temetőt, 
a házakat, az élet otthonát.
Hajtott az élet, nőtt a temető.

Kapaszkodjunk össze mi, MAGYARERŐSÖK,
keljenek életre a néhai ősök!
Hallgassuk intelmük, mit mondottak sorba!
Enyészet rozsdája múltunk ne rombolja!
Álljunk egymás mellé, egyenes derékkal,
írjunk prózát, verset, tisztító szándékkal.

Kicsi lányka állt a sírnál,
lobogott a gyertyaláng,
értetlen kíváncsisággal
benne csak csodát talált.

575575