szo 09/06/25
Dáma Lovag Erdő...
Égre mementónak kiáltanak,
Ne pusztítsd el a múltat!
A művészetet, kultúrát olcsón ne add !
Mert állnak még a falak.
Ha szobrot is zúznak, lebontanak,
Hős kezek újrarakják,
Új Kőműves Kelemenek felfalazzák.
Minden téglája kiáltja majd:
|
Ha az erdő nyugovóra tér,
a patak is csendben ringatja magát,
a hold ezüst takarót terít a földre,
és szellő simogatja a mohát.
Minden levél álmot sző,
az éj minden rezdülést vigyáz,
minden lélek megpihen,
csak a fáktól hallik a suttogás.
|
Mint hajnal fénye, úgy lépsz életembe,
titok szőtte álom, vágyak szent kegye.
Szemedben csillag, tűz és végtelen,
mosolyod kortyolom mézízű éjeken.
Lépteid halkak, s mégis villám bennem,
érintésed forró, s lángra gyújt a csendem.
Ismeretlen asszony, vágyamnak temploma,
szívdobbanásom lelkem kéjes otthona.
|
p 09/05/25
Dáma Lovag Erdő...
Forró nyár volt, augusztus hete,
Udvarunkban ott magaslott a sok búzakéve.
Szüleink Budapesten orvosnál jártak.
Bepöfögött egy traktor,
Cséplőgépet húzva utána,
Munkások nekiálltak a munkának...
|
cs 09/04/25
Dáma Lovag Erdő...
Elmentél örökre,
Lehunytad két szemed.
Édesanyád után fájt a szíved.
Búcsúszavad "Rozália",
Névnapján utána vágyva.
Elég volt szenvedésed.
Érted ég a gyertya az asztalon,
Míg élünk, hiányzol nagyon.
Nyugodj békében!
E nap nekünk feledhetetlen!
|
Hol a hajnal gyöngyöt hint a fűre,
lágyan sóhajt a langyos szél,
ott rejtőzik a tündérkert,
és csak a csend mond mesét.
Virágok szirma csillagfényű,
pázsitja a puha álom,
selyemszárnyon libben a fény,
madár dalol minden ágon.
|
Mint hajnal fénye, úgy lépsz életembe,
titok-szőtte álom, vágyak szent kegye.
Szemedben csillag, tűz és végtelen,
mosolyod íze mézforró éjeken.
Lépteid halkak, s mégis villám bennem,
érintésed tűz, s lángra gyújt a csendem.
Ismeretlen asszony, vágyamnak temploma,
szívdobbanásom lelkemnek otthona,
|
cs 09/04/25
Dáma Lovag Erdő...
Van-e a nagyvilágban
Ennyi szó, több, mint ezer éve?
Van-e szebb nyelv,
Mely szárnyalni képes?
Turulmadár szárnyán?
Kárpát-medencéből származó,
Messze földre távozó magyaroknak
Viszi az üzenetet, szeretetet.
|
cs 09/04/25
Dáma Lovag Erdő...
Ó, Istenem, hallgasd meg fohászomat!
Védd meg magyar néped, hű alattvalóidat.
Mert elszabadult a borzalom pokla,
Háborús fenevad zúdítja ránk kínokat.
|
sze 09/03/25
Pitter Györgyné
Életem nélküled magam előtt is rejtély,
hullámzó tengeren sodródó csillagfény,
tükörképed maradok örökre,
ez a néhány sor itt papírra vetve
semmiség, mert nincs szó arra a szeretetre,
ami átjár és lélegzik összekaristolt szívemben.
2025. június 21.
TM
|
sze 09/03/25
Pitter Györgyné
Rejtelem, mi vonzott?
Mélyreható tekinteted,
vagy halkan szóló harangok
jeleztek lelkemnek?
Mintha már átéltem volna
ezt a történetet,
egy kislány álma volt,
ami megvalósult,
mert értem szerettél,
azt szeretted,
aki vagyok,
lágyan kézbe vetted
megfáradt kezemet,
és nem éreztelek idegennek.
|
k 09/02/25
Kovácsné Lívia
Eljött idén is a szeptember,
sárgulva hullanak már a falevelek.
Rövidülnek a nappalok,
de hűvösek az esték
és a hajnalok!
Ködpárásak a hajnalok,
még melegek a nappalok,
még ontják virágaikat
a muskátlik és az őszirózsák,
de a gólyák és a fecskék már gyülekeznek
és rövidesen messze szállnak!
|
k 09/02/25
Dáma Lovag Erdő...
Álmomban kitárt karral hívtál.
Eljöttem hát Szűz Anyám hozzád.
Tenyeremben hoztam szívem,
Hegyi magaslaton imám énekelem.
Oltárod előtt imára kulcsolom kezem,
Oltalmad, segítséged leborulva kérem.
Családomért, édes hazámért,
Száz sebből vérző Magyarországért.
|
h 09/01/25
Kovácsné Lívia
Miért vágyik az ember
egy kedves szóra,
egy biztatóra,
egy odaadóra,
egy jó szóra,
egy megnyugtatóra?
Egy szóra:
SZERETLEK...
Miért vágyik a test
egy gyöngéd ölelésre,
egy puha érintésre,
egy kedveskedésre,
egy kis szeretgetésre,
egy suttogó becézésre?
Egy szóra:
SZERETLEK...
|
A sötét éjben csillag ég,
Mutatja: mindig van elég.
Ha szíved fázik, fáj nagyon,
S Reményre vágysz egy hajnalon.
Bár vihar tép, s az út kemény,
Ott suttog halkan: élj, remény!
Szárnyat ad, mint a szabad ég,
Mert az ott fenn mindig kék.
|
Fekete angyal szállt le az éjben,
szárnyaiból homok pereg,
csendesen áll a hold fényében,
hátán régi gyógyult sebek.
Némán néz a végtelenbe,
hol a hajnal még nem hasad,
jelet rajzol a semmiségbe,
könnyeiből patak fakad.
|
Egy sóhaj voltam, szélbe rejtve,
egy gyermekálom, múltba vetve.
Szívdobbanásom más testben él,
lélek vagyok, ki új útra kél.
Volt, hogy harcosként kardot emeltem,
máskor csendben virágot neveltem.
Minden élet egy újabb tanítás,
minden halál csupán átváltozás.
|
Elvesztettelek, s kihunyt a világ,
síromba viszem le arcod mosolyát.
A nap sem kel fel, csak korhad a fény,
örök éj szakad rám, nincsen remény.
Elvesztettelek, s a föld is reped,
szakadék tátong lépteim felett.
A csillagok üszkös hamuvá fagytak,
s a csendben démonok kacagtak.
|
v 08/31/25
Dáma Lovag Erdő...
Emlékezem egy tanyasi iskolára.
Itt az idő, csengő szólal.
|
Hálát adok a reggeli fényért,
a suttogó szél meséjéért,
a szeretetért, mely szívemben él,
s a hívogató álmokért.
Hálát adok a mosolyodért,
a szónak a lelkemben,
a könnyért is, mely tisztít
a lehulló cseppekben.
|