- első ének -
Itt hol a vad Dráva szaggat partokat,
vagy őstölgyek mutatják rég magukat,
sok vad így aranysakál is a honát lelte,
nem lehet semminek senkinek ketrece.

Szabadnak született itt az őstermészet,
bevándorló nem értette soha e vidéket,
sokan elköltöztek nem bírták ez sorsot,
ám sokaknak szíve mégis vissza húzott.

Két karoddal megöleltél
Karjaidban elringattál
Ha rossz voltam megdorgáltál
Ha jó voltam, simogattál
Ha beteg voltam virrasztottál
Ha távol voltam megsirattál
Kiskapuban mindig vártál

Végy egy szűz fehér papírlapot,
legyen az, az univerzum,
a sarkokat átlósan kösd össze,
a kapott vonal a végtelen,
a vonalon helyezz el sok-sok pontot,
életeid sorát kapod,
mit élni vagy kénytelen.

Ha papírlapod meghajlítod,
s a két sarkát összefogod,
mivel a tér és idő hajlítható,
egymásba ér kezdet és a vég.

Piszkos fényben úszik a szemem:
iszaposak a fényfolyók,
megáradtak a fényfolyók.

Ó már mióta kinn a ház előtt,
ülünk kettesben feleségemmel,
csak nem jönnek a gyerekek,
ej pedig várjuk őket örömmel.

Igaz jó a késő nyári napozás,
fáradt a test sok volt a mozgás,
mondatok nehézkesen jönnek,
öreg szájak mi sokat beszéljenek.

Két gyenge karodban tartottál,
amíg kicsi voltam, ringattál.
Nehezen jöttem, de te vártál,
és ha bánkódtam, vigasztaltál.

Édesanyám mosolya,
mint a nyíló rózsa
Édesanyám ölelése
mint a lágy kenyér
Hozzá semmi fel nem ér
Édesanyám jó szíve
a tavaszi nap fénye
S minden testvérem belefér t /6!/

          Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Ott messze a meséken túl,
ahol a valóság még létezik,
költő gondolataiba mélyed,
egy tiszta világról álmodik.

Az áprilisi földbe mélyre elásom
haragom, bánatom, kicsorbult fegyverem,
letisztítom rút, csatakos csatabárdom,
csak béke jöhet tovább az úton velem.

Egy sápadt őszi délután a város
zúg és morajlik, akár a tenger.
Szobám homálya bújtat. Lent, a sáros
utcapartokon tolong az ember
áradat: a gyár és a hivatal
amnesztiát adott egy éjszakára.
A gép, s az asztal vénje most fiatal –

            Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Anyák napján reggel
álmos tekintettel
hosszú, néma sorban, várva
frissen vágott szál virágra,
arca lebben elém –
egyetlen, mi enyém.

Ó Jézusom! Szenvedésedben
benne vagyok én is. Segítek
vinni a keresztet. Nagy méreg
a fájdalom. Fejfádon vésetten

ott van az "INRI". Szöget véredben
ütötték, ruhádon árverések.
Sorsodról a senkik döntöttek.
Mégis cipeljük a keresztet.

Mindenkinek a családja ott van
felfeszítve, s aki ütötte,
az most a keresztet cipelte,

Már azt hittem, örökre elmentél!
Hisz oly sűrű a köd köröttünk,
oly magas a hó, s oly hideg a tél.
Látod, idáig együtt jöttünk,
itt az én nyomom, s mellette a tiéd –
enyém elöl, s tiéd mögötte.
De figyelj: nézz csak egy kicsit arrébb,

- Nem minden napi hősök! 7 versben!
7.nap. Zánka

S beérkeztünk a zánkai táborba
Várt ránk öröm, fogadtatás
Célunk ugyan a végére értünk
De lesz-e vajon folytatás?

Elmondjuk mindenkinek, hogy futni érdemes
Hogy a lélek a küzdelemtől nemes
Mert így ismered meg önmagad és barátod
Utadon Isten is veled van, megtapasztalod

6.nap. Rakonczay Expedició
Rakoncay Gábor információja alapján.

Anyák napjára

Miért csillog könny akkor a két szememen,
ha oly sok év után is rád emlékezem,
hétköznapok monoton egymásra telnek,
de rád nem csak Anyák napján emlékezek.

                           Ilyen csak a mesében van…