Kucorgok egy tojásban,
elgémberedett lábam.
Van már csőröm és szárnyam,
indulok hát elszántan.

Ki kell bújnom sürgősen,
kopogtatok csőrömmel.
Repedt héjon át látom
a fényt, mire úgy vágyom.

A fejem már kint is van,
kopácsolok hát vígan.
Fogy az erőm, nem bánom,
vár rám nyuszi barátom.

Botladozik a Holdfény csacsogva,
Drávának alábukó fodros habjába,
hogy mossa majd magát arany tisztára,
törölközzön szomorúfűznek lombjába.

                      (Fülledt humor...)

Megkérdezném egyszer a hot dogot:
a kifli, s virsli együtt boldogok?
Nem unják még az ősi formulát?
Nem haladnak a korral, oly mulyák!

Ott fenn azon hegytetőn
keresztre feszült az élet,
átszegezett testrészekről
vért mosott az esőpermet.

A költőiségről

A jó költő definiciója, hogy mindig igazat ír. Sem többet, sem kevesebbet, s nem szabad tévednie egyetlen árnyalattal sem. Egy szó, ami nem fedi pontosan a belső valóságot, már hazugság. Ez a költő etikája.

A természet katedrálisában
orgonán játszik a tavaszi szél.
A virágok ájtatos imában
várnak – csendben figyelik, hogy zenél.

Nyuszi pajtás ajtót döngeti
piros tojással keze teli
nyomában a gazda
nagyot üt most rajta
a tojástolvajt így bünteti.

Itt jártunk sokszor keresztül
ahol bozótos hol rekettyés,
felettünk töltés sínpár szalad
ám eléri ezt is a hanyag felejtés.

Ferenc József vizet iszom,
amit érzek, magyar iszony:
vér ízű az átkos nedű,
tengernyi könnytől keserű.

V elem történt
A kkor tájban,
R ímet fogtam,
G yalult fában,
A kkor én még,

Nyuszi ül a fűben, jázminbokor alján, 
a kis Gyuszit várja húsvét vasárnapján.
 

Azt mondták
"Proletár " költő vagy!
Annak tituláltak
Skatulyába zártak
Csak úgy magyaráztak

Él köztünk egy nemzetőr
Úgy hívják, hogy Dömötör
Nyolcvanöt lesz nemsoká
A csömöri nemzetőr

Akinek néha toll is van kezében,
írhat körmönfontan keményen,
vagy fogalmazhat szerényen,
hogy senkit meg ne sértsen.

Az idő bennünk: kés a vajban –
legyetek erősek, ha baj van!

Zokognak, rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalan terem, többé nem lehetek
rossz álom túsza, hiába a spórák.
Örökre húsvét gyermeke maradok
a nagyszombati csodát, remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.
Nagyhét van bennem és birtokló ünnepek,

Parasztkocsma már ősöreg
benn pár szomjazni vágyó,
majd betért ide a nyáj őrzője
emberi beszédre hírekre áhító.

Itt várok ismét Rád
Ahonnan a vonat sem halad tovább
A hatalmas erdő szélén szakadékok közt
Erre mókus és madarak mozdulnak csupán.

Az ablakodból kitekintve, pókhálót lehalászom
Óriás fák közt sárgarigók járnak
Párkányod alatt bordó-kék és sárga-fehér kis virágaid nyílnak
Mindenfelé illatos ibolyák kéklenek és fehérlenek körbe.