Arra ébredtem egy őszi hajnalon,
Okozat lettem, hol én voltam az ok,
Kitárult előttem új dimenzióm,
Már idejét múlt, korszerűtlen vagyok.

Az ősz lépteiben
Vacog az ég,
Didergő kávéscsészében
A hajnal dereng.

Beköszöntött a szeptember 
fényes napsugárral
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral
Jöhet a szüret, száll a víg ének

   Egy napon azzal állított be: Mami!- Mami! Megtaláltam! Ő lesz a feleségem! Olyan boldog volt. Arcomat csókolgatta, ölelgetett, szorongatott. Rám ruházta minden szeretetét, amit csak Joannenek adni tudott. Még csak tizenhat éves volt. Bizonyítanom kell! a Maminak a Dedinek, és most már Joannenek is. Jó amerikai magyar vagyok. Maximalista, mint a mami.

Nem aranyat látsz, csak azt szeretnél látni.
Félsz, hogy amit az aranynak hiszel,
egy kődarab. Csiszoltad aranynak. Ilyen
 

Tündöklő fényes Nap,
Hold bársonyos fénye,
ti vagytok életemnek,
éltető örökös reménye.

Harangoznak a templomban,
Misére hívnak
Áldott legyen neve az Úrnak
Harangszóra én is elindulok

Mámorító volt az a bor,
hát leültem, hogy írjak,
de mit tudtam volna írni,
mámorító szép szavakat.

Öreg fenyők sűrűjében
Abigél áll nagy fehéren
Mint, ha várna, mint, ha hívna
Ő a szívek gyógyítója

   Egyszer nagyon régen, talán még öregapám sem tudná megmondani mikor, élt egy szegény asszony a kislányával. Sokat éheztek, mert nem volt, mit enniük. Az asszony eljárt dolgozni az urasághoz, de az oly kevés napszámot adott neki, hogy a pénz még hideg vízre sem volt elég.

Ma vasárnap van, de esik,
vagy cseppre-csepp hullik,
jut eszembe a szomorú dal,
kinek bánat, másiknak diadal.

Valami idebenn hirtelen megszakadt,
kitéptek lelkemből hangtalan húrokat,
fáj a melódia, kínoznak taktusok,
elmennék messzire, lennének rá okok..

Függőágynak hálójában,
sellőt fogott egy halász,
hal pikkelyét elvesztette,
leszek én most madarász.

Simogat a napfény,
szeptember havában,
derűsek a parki séták,
fáknak lehullt avarjában.

      Csakúgy bóklászgattam a kertben, mindig van itt tennivaló, őszbe fordult lassan a nap. Látom, mennyire élnek, újból virulnak rózsáim! Gondoltam, már nincs az a nagy hőség, Papókának viszek egy csokorral. Örülni fog, tudom mennyire szerette a rózsát, sok tövet ültettünk együtt. És lám, most valóságos színkavalkádban pompáznak.

Felforgattad az életemet,
meggázoltad a szívemet,
ezek után, hogy is lehet,
szeretni majd így tégedet.

Sárgulnak már a levelek
Fecskék tova szálltak
Szeptember int sok diáknak
Vége a ragyogó nyárnak

Gyengül a napsugár, tova szállt a nyár
Vidám jó kedvünk emlék ma már
Csengő szólít tanulásra fel
Diákokat köszönt az iskola, csengő felel