Ha majd az óra,
elüti újra a hetet,
talán a régi estek,
vissza-visszatérnek.

Az örök életnek virágát,
csak nem nekem szakítod?
Kíváncsivá teszel engem,
át hogyan miképp adod?

Ha költő lennék,
az Isten szemével látnám a világot,
akkor is,
ha a jóság nincs már ott.

Öreg ivónak bal sarkába,
egy rég lestrapált asztalnál,
gondolataiba elmélyedve,
a férfi vörösbort mustrál.

--Wass Albertről írni, és emlékezni, arról az emberről, aki a mindenkori magyar emigráció magyarságának, és minden magyarnak emlékeztető harangja volt, erre az égiektől megáldott írófejedelemre alázattal, és tisztelettel emlékezem.

Olyan csendre vágyom,
ami a végtelenségig
elkísér

Túlzott, félreértett szerepvállalás és elvárás

Lőrinc után,
búcsúzik már,
fecskékkel int,
búcsút a nyár.

Túlzott, félreértett szerepvállalás és elvárás

Ha elnézem a mostani helyzetem és a közelmúltban történt dolgaimat, akkor azt hiszem egyértelműen látszik, hogy nem unatkoztam. Sok új dolog történt az életemben.

Minden kincsem, vagyonom nála tartom,
ezt a tisztséget nem nagyon akarta,
mondják, haragszik bankárra, kufárra,
nem hever bankjegy égi asztalokon.

Fájdalomtól torzult lélekkel,
valahogy vesztettem utamat,
nagy tervek hulltak mocsárba,
ingoványkeze húzta lábaimat.

Az álmok tengerén üzenek én néked
Egy szál sárga rózsa emlékeztet téged
Egy szál sárga rózsa, hervadt már a szirma
Felhők felett jár, ki üzenetet írja

Bánatosan szól a hegedű,
húrjai régmúltról zenélnek,
a megviselt öreg vonójára,
hullanak fájdalmas könnyek.

Félelmeinket mélyre ássuk,
fájdalmainkból vetünk ágyat.
Kétségeinkkel takarózunk,
magunkba zárva minden vágyat.

Fent a sziklák, csupasz ormán,
sasok köröznek, az ő birodalmuk,
lent a lankákat, erdők árnyalnak,
ahol feltűnnek, zergék muflonok.

Ott vagyok mindig, az álmodók között,
a sötétség kalandorai, bűvös csapatában,
hegytetői fennsíkon, ahonnan körbelátni,
mi történik köröttem, széles nagyvilágban.