"Apa nézd: az égen
nincsen felhő,
a néni nem fújja habot"

Dobd félre fájdalmad, önsajnálatod,
Őrizd meg bajban, vészben is a szíved,
Még maradt benned cseppnyi szeretetet,
Mi az Istentől utadra adatott.

Ildikónak

Talán ígértél valamit a sorsnak?
Egyik kezével szíven üt,
másikkal gyógyítja a múltat.
Képeidről vetítődnek az érzések
utolértek az elmaradt képek, 
azokon -- ott jelenik meg az élet!

Öreg tölgyfa áll a domboldalon
Koronája nagy és szelek tépte
Nem egy ága helyén sebhely tátong
Törzsén látszik évszázadok lépte.

/Kolontár és Devecser vörösiszap
katasztrófája/ - emlékezve-

   Megboldogult MDF-es koromban gyakori vendég volt irodámban egy férfi, - Imre - aki valamikor régen tanárként dolgozott.

Kiült a nap az ég peremére
Tüzet rakott örömében
Tűzet rakott, úgy ragyogott
Sugara melegséget adott

 Itt nyílik!

Az egész életedet régen meghatározták!
Nap mint nap dobozos adagokban kapod
az ember-tápszergyárakban csomagolt
tartósított mindennapi kenyeredet.

Vacognak az őszi fák,
az égen szél tekereg,
avarszínű tájon,
gyűlnek a fellegek.

Merre induljon? Ha a hegyközt választja, és Tokaj felé veszi útját, ugyanazon az úton halad, ahonnan Klapka vitézei jöttek. Mehetne Mád irányába, vagy Hatvan, Miskolc felé. Hová menjen?

Öreganyám virágoskertjében élt egy kövér giliszta. Jó dolga volt ott, egész nap a szebbnél szebb virágokat szagolhatta.

(Kép forrása internet)

Már enyémek a kék tükör- tószemek
Sóhajom a hajnali pára
Nemrég leltem annak titkára
Hogy oldjak magamba felhőt és eget
Vérbokraim rejtik a vörösbegyet

Mi ezer éve egyedül harcolunk,
míg másoknak adtunk, addig alattunk
rengett a föld, de most ebben a napban
sötét bűn van, megbocsáthatatlan.

Leteszem vers koszorúm
Leteszem szomorún
A haza hős fiai hantjára
Emlékezek vers virággal