Feketén, vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne!
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!
Az elárasztott, szétbombázott tornyokért
Az üresen maradt roncs padokért
A keresztre feszített Jézusokért!
A stációkért, a freskókért, az ablakokért

Velencében jártunk,
Suhant a gondolánk,
Ragyogott a napsugár,
Száz csoda várt ránk.

Szent Márk téren galambot etettem,
Megkondult a nagy harang felettem,
Tornyaival köszönt a Dodzse palota,
De rég vágytam már oda.

Zuhog a szomorú őszi eső
Sír a fának a színes levele
Nyár is elment, szép időt temetve
Itt maradtunk napsugár nélkül dideregve
Az eső csak egyre esik
Mint, ha az égbolt a földre költözne
Nem ragyog már a nap, felhő eltüntette

Volt egy vitéz nagyon régen
Szolgált ő nagy seregében
De szíve nemes volt, s kegyes
Szegényekkel tettei emlékezetes

Ragyog az ősz a nap fényében
Méltósággal andalog a Duna medrében
Színes ecsettel jár a napsugár
Levél hullik, szellő erre jár

…/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát, apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

 /Halottak napján/
Emlék virágból fonom koszorúmat
Beleszövöm minden bánatom, búmat
Sűrű könnyeimmel virágaim öntöm
Soha nem múló fájdalommal kötöm

Imára kulcsolom kezem
Bús imámmal kérem Istenem
Rólatok soha meg ne feledkezzen
Szeretteim rátok fájó szívvel emlékezem

( Halottak napján)

Mikor eljön az est, s megszólal a harang
Lélek harang szól gilling- gallang
Az est csendjében értetek szól
Az elhunyt lelkekhez vigasztalón

Ellopta az ősz a nyarat,
Egy-két meleg napsugarat,
Napsugár a színes ecsetet,
Festegeti a szép színeket.

Itt az ideje, ima nemzetünkért

/Mindszenty József bíboros:
„Ha lesz egy millió imádkozó magyar
Nem féltem a nemzetet”/

/1956.emlékére/
A Pesti Srácról még nem írtam én
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén
Ki repített benzines palackot nagy erővel
Tankok repültek tűzet okádó csővel
Egy Pesti Srácot ismertem én
Aki alagsorban lakott Ferencváros mélyén
Alig volt tizenkét esztendős
Reggel még élt,este már hős

Ó én édes hazám hányszor vívtad harcodat?
Hányszor hoztak fiaik érted áldozatokat?
Hányszor támadt ellened vad ellenség?
Áldoztad hiába hősök szent életét.

Gyászol a lélek, gyászol a magyar,
Nemzeti zászlónk félárbocot takar.
Lengeti őt a vad nyugati szél,
A hősökről síró fájdalom beszél.

Te verőfényes októberi Budapest
Ereidben lüktet az ország,
Láncait ledobva vonul a diákság,
Éljen a Szabadság"!
Ezer torok kiált.
Tömeg egyre dagad,
Fojtott keserűség fakad,
Nincs megállás, nincs kegyelem,
Mint kiáradt folyó! 
Dördül a tank és a golyó!
Jaj, ki most a tömeg elé áll!
Lesöpri azt biztos halál,

Zsibvásár piacon
Eladó minden
Eladó a világ
És minden kincsem

Van egy szép táj a nagy világban,
Hol a nap fürdik a hegy csúcsában,
Hó takarja az ormot októberben,
Napnak ragyog, csillog fénye

Lenn a hegyek, dombok alján,
Házak húzódnak meg a lankán,
Szorgos kezek munkálkodnak,
Napkeltével ők is fenn vannak.

Mikor szívedbe megnő
A kilátástalan fájdalom,
Mikor úgy érzed nincs irgalom,
Mikor nehéz súlyt cipelsz válladon,
Mikor minden összeesküdött ellened,
Mikor a nincstelenségből van eleged,
Mikor százszor is becsapva,
Meg akarják ingatni hitedet,
S a nyomorúságból van eleged,
Akkor kiállsz és elindulsz,

Hol a hazánk?
Üzenem Nektek a nagy hegyeken túlra,
Más itt a táj, más a világ,
Nem látszik innen a havas hegyek csúcsa,
Minden távozót szülőföldünk haza várja.