/Békéscsaba István malom ég!
2019.05.23./

„Egy nagy tűzet kellene rakni!”
De ne ily pusztítót, hatalmasat!
Óriás tűz gomolygó füstje az égre száll,
Istennek sem tetsző mutatvány!

Mi történik a világban emberek?!
Mily tűzet raktatok már megint?
Pusztítjátok önmagatok, s ami érték,
S nem látjátok a fájdalmat, a kint!

Fények gyúlnak a nagy világban,
Fény jelek észak, dél irányban,
Északi fény jelet adja,
Bajban van a világ, bajban!

Ó boldogságos Szűzanya!
Hova lett „Szent Korona” országa?
Milyen átok zúdul nemzetre, hazámra?
Jöhet éhes hiéna földünket felfalja?
Földfogyatkozás zúdul a magyarra!

Mint nap, hold, csillagok az égen
Földünk alólunk fogy el egészen!
Mi nyomorba, szegénységbe süllyedünk!
Homokkal hordják tele szemünk!

Vártam Rád,
Mikor dalolva rohant a patak,
Napsugár tündérlányai benne kacagtak,
Mikor a lila ibolya nyitotta kelyhét,
Orgona illattól tele volt a lég.

Hát elindultak útjukon,
Mint szemedből a könnyek,
Meg nem álltak félúton,
Mentek, csak mentek.

Szentlélek eljövetelének üdvözlése

Zúg, zúz, bömböl a vihar,
Elnémul a madár dal,
Magas hullámok verik a partot,
Villámok sújtanak,
A természet vívja a harcot,
Erős fák rogynak térdre,
Istenem miért tört ránk
A természet háborgó ereje?!

Ott, ahol a szobrok állnak sorban,
Ahol lilán virít a fák közt a rhododendo
virága,
Ahol a mamutfenyők az égig érnek,
Hol patak partján ciklámen nyílik éknek,
Ahol az árvácska nő vadon,
Ott átkarol a csendes nyugalom.

Gesztenyefa gyertyái égnek,
Fehér, lila fénnyel fordulnak az égnek.
Tavasz van, csuda szép.
Virágba borul fa, mező, a rét.

Szíved, lelked átjárja valami csoda,
Ezer kis gyertya láng illata.
Ahogy a gesztenyefa virága,
Szívedben kigyúl a szeretet lángja.

Havasi gyopár te csillagok virága
Mennyből Isten küldött boldogságra
Megdobban a szíve, ki rád tekint
Elfogja az öröm, s boldog lesz megint
S szíve szikrázó csillagokkal telve
Boldog lesz a lelke
Sziklák magaslatán nyílt virág
Elérhetetlen vágy
Az legyen csak boldog ki meglát

/50.éves házassági évfordulóra: 1969.05.29./

Emlékszel  még?
Május volt, s nyíltak az orgonák
Margit szigeten rigó fütyülte dalát
Huncut napsugár ragyogott le ránk
A Duna csendesen andalgott tovább

Emlékszel  még?
Ültünk szótlanul egy padon
Csodáltuk az aranyhalakat a tavon
Átölelted vállam, s mondtad:
„-  Szeretlek nagyon!”

Megtartalak, mint fa a levelet
S akkor engedi el, ha itt az idő
Mint égbolt a gomolygó felhőt
S akkor hull le, ha esik az eső

Megtartalak, mint holdat az éjszaka
Akkor búcsúzik, ha jő a pirkadat hajnala
Mint virág a reggeli harmatcseppet
Az élteti, az ad neki életet

Még egy utolsó keringő!
Oly szép, oly felemelő
Egy utolsó tánc
Óvatosan lépj, jól vigyázz!

Száll a dallam repülünk!
Lelkünk zenéje jöjj velünk!
Látod könnyű, már repülünk
Utolsó keringő, volt szép életünk!

Ébresztő!

Ébresztő, ébresztő!
Fakopács kopogtat
Ébresztő hétalvó
Hasadra süt a nap

Ébresztő, késő van!
Útra kell kelni
Sárga rigó fütyüli
Ideje felébredni

Ébresztő,ébresztő
Szellő fújdogálja
Ünnep nap van ma
Mindenki kitalálja

Eötvös Józseftől

A megfagyott gyermek.

Ily késő éjszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.

Május elseje van, ragyog a napsugara
Hív a dobszó, cintányér találkozóra
Ide hallik a vidám zene szó
Reggel korán, ébresztő, harsogó
Visszhangozza a Báger vize
Itt van május ünnepe

Más ez a május, nekem emlék osztó
Gyermekeknek vidám ünnep kacagó
Száll a hinta körbe, körbe
Színes luftballon fel az égbe