Sok öröm, nevetés, kevés méreg, pia,
kapcsold fel teleden nyaraknak melegét,
bár a halál ellen nincs gyógymód, terápia,
de azért igyad a szép szót, a jó zenét!

Mint omló ház vészes recsegése,
melyből felrémlik megmentő kiút,
mint részeg folyó, mely tengerig fut,
a versem a megoldást keresse.
Legyen pontos, édes, kézenfekvő,
ne tépjen bennem véres sebeket,

 Vonzerő

Nyaranta egy tóparti kempinget vezettem a főállás mellett. Igaz, hogy már közeledtem a nyugdíj felé, de köteleztek rá, hogy elvégezzem az idegenforgalmi főiskolát levelezőn, csak így maradhattam a nyarakra séf. Egész életemben túlképzett és alulképzett voltam egyszerre. Minderre a hivatal hat elemis személyzeti osztályvezetője kötelezett. Igaz fejlődött a világ, Martin Shulz már nyolc osztállyal lesz kancellár.

Hozz fényt jegemre, havamra,
Lombtalan  az ágam még ma,
 Ereszem dalod csorogja.
Szintelen gazban a völgyek,
Várlak, mint illatos hölgyet,
Adj rügyet az öreg tölgynek.

Mint, amikor ifjúvá érik a gyermek,
Szavak a versekben új értelmet nyernek,
Tág teret adnak az elkopott álmoknak,
És immár emberek ezreihez szólnak.
Óvnak, és védenek bennünket a versek,

Ha sötét éjeken néha verset írok,
Semmivé foszlanak a kicsinyes gondok,
Egy vízcseppen benn feszül az egész világ,
Atomnyi játékot játszanak planéták, 
Kopott asztalomhoz az Úr leül mellém,

Mindenemet adnám, csak Őt láthatnám
még egyszer, és aggódó tekintetét,
tán tudta előre, mily nagy lesz a tét,
„légy jó kisfiam”, mintha szólna ajkán.

Töredékek
1.
Tán meggyötört öreg az Isten
de tavaszt megújulást ígér
hideg ködökön át is érzem
a fényét melegszem tüzénél.

Átsüvölt rajtam észak vihara,
Bőrömön érzem vad leheletét,
Belém borzong szép Skandinávia
Tengere, látom, hol szürke, hol kék.
Jöjjetek szelek, jeges ciklonok,
Hozzátok tiszta felhő lelketek,

Magány sétál az estek lucskos haván,
Reszketve didereg a szürke hajnal,
Csontszáraz ágon hallgat a madárdal,
Szégyenében olvad a tél is talán.

Remete sors csalfa illúziója
Rászed, majd gépekhez láncolod magad,
Csak vibráló képsor, hazugság marad,
Ujjaid vonzza a klaviatúra.

Az idei tél hidegebb az elvártnál,
Megfagy a hajléktalan, de meg nem hátrál,
Igaz, hogy sokaknak meg kellet fagynia,
De éljen a Szent Magyar Burzsoázia.

       / A fonyódi Jean  Valjean/

      Lassan gyűlik a vágott fa hűvös halomba. Baráti-hegy nyomorultjai  az  András , az egykori vajda két unokája aprítja fejszéjével a tuskókat, a nyolc osztályt végzett Pista és az öccse, az írástudatlan Robi. Nagyapjuk vonásait és mozdulatait próbálom felfedezni bennük, mindhiába. 

Szonett

Hajnaltáj túlnan szemére ül az éj,
Versem rovom kitárulkozva és sután,
Téglabörtön árnya szívem bársonyán,
Kedvtelésem szenvedés, mámor és kéj.

Vajúdik időm, mintha jövőt szülne,
Panaszra miért is lenne most okom,
Hajnalok homálya gyűrött paplanon,
Napjaim a szélnek neki feszülve.

Mikor gerincükön tanyázik a csend,
Ostobáké a koszorúk, a pálmák,
Az önzés lóbálja ütemre lábát,
Tolvaj éjszakákra hajnal nem dereng.

Sápatag vigasza éji magányomnak,
amint lapozgatok egy régi kötetben,
a kapcsolat bensőséges és közvetlen,
 az ember Faludyval csendben elbratyizgat.

Sóvárgok a világ sötét peremén,
Hogy gátat, homályt a fénnyel áttörjek,
Lelkemen ülnek ködös, jeges  leplek,
Már messze tőlem az üveg-hideg fény.