Tarka réten, zöld mezőben,
Sétáltam én az erdőben,
Megláttam egy vén, odvas fát,
S megpillantottam egy csodát.
Kíváncsi vagy kicsi kincsem,
Mi az, amit felfedeztem?

   Szabadíts meg a kicsinyes irigységtől, a sápadt ünnepektől, a Káin lelkületű testvértől, a hátulról leszúrni készülő barát tőrétől, az áruló szövetségestől, a mára kifakult egykori vörösöktől, a hitetlentől, az ájtatoskodó szemforgatótól, a hedonista gyönyörhabzsolótól, a közönytől, a gyűlölettől, rosszabbik énemtől, a haragomtól, ha kell, hát önmagamtól.

Áll a kopár hegyszirten, 
oly méltóságteljesen,
szárnyait szétterjesztve 
körbenéz sejtelmesen.

Ül a nyuszi tojásokon
Gondolkodik, vajon rokon
Az a fránya kis tyúkocska,
Ki a tojásokat tojta?

Nem félek tőletek ásító mélységek,
a tiszta víztükörbe belesimulok,
sodródó lényemmel ostromlom az eget,
arcomhoz úsznak a hullámok, lágy habok.

/ Húsvéti gondolatok/

Állok a porban, ember arcomban
sok ember szeme-fénye ég.
Egymást tipró tömegsorsban
közöny hull ránk--ítélhető kép.

Szent József műhelyében ácsolt,
közben sok kufárt, ki harácsolt
más templomában, eltanácsolt:
a hátukra szégyent korbácsolt.

Nincs bűn a
szerelemben.
Életünk az ajándék,

...Mester ül,
népe őrjöng, meg fütyül.
Köntös-szőnyeg, pálmaág, -
így ünnepli az Urát.

Elnémult harangok
Hangok Rómába szálltak
Elcsendesült Róma
Nem halljuk hangját
A harangok hangjának

Régi húsvétokon, barackvirágos
falucskám szerény tornyú templomában
sokszor ministráltam én a szentmisén.
Gyötört parasztok térdepeltek imához –
fürdették lelküket a félhomályban
és hitüket a megidézett igén.

Hét esztendő,hét szál virág
Szó csokorban adtam át
Tavaszt hozó nap ragyogás
Számoltam a tavaszok sorát

Köszönöm a szót...
mit fülembe súgtál,
hisz szerelmes voltál
akár csak én.

Fürkészem Munkácsy három Krisztus-képét:
mindhárom egy-egy hazugságot tép szét.
  Tudta jól azt Júdás, hogy akit elárul
   bármit gondol, bármit szól: csak is arámul.