Hol hordod orrod, te nő?
Beleesik az eső.
Fejed lágya benő,
akkor leszel majd menő.

  Mióta az eszemet tudom, két ballábam van, ami aztán /ahogy illik/, rendre összeakad. Már zsenge gyermekkoromban is sokat estem, így aztán lassan hozzászoktam a gondolathoz, hogy elkövetkezendő életemben nekem ez jut osztályrészül.

Sárgul már világunk, ékei komorak,
Minden felé csak giccsek virítanak,
Pusztulás, elmúlás, tépett értékek,
Bármerre jársz is, a szél szabdalja szét a lelked.

Rég lement már a nap, éjfél körül járja,
Hűvös lett az éjjel szeptemberi tájba’.
Pásztor tüze látszik fellobbanni itt-ott.
Halasi csárdában halovány mécs pislog;

lázadva, bele törődve…

Már megengedhetem magamnak
hogy végre önmagam maradjak.
Isten, ember keze munkája
együtt bennem ősi mintára.
Vonatra ülök üres zsebbel,
gazdagságomhoz arany nem kell.

Menyemet keresem.
Legyen
Kedves, csendes,
Kellemes, jellemes,
Szeretetteljes,
Egyenes ember,
Rendesen neveltetve.

1961-ben kezdtem pályámat, Máriapócson, Patikában. Első hetekben belép egy látszólag is nagyon ideges ember, aki tőlem kér gumit.

A széttépett hazát elfeledhetjük-e?
A feledés, lehet az elhallgatás bűne?
Miért, mért mérte ránk így a sors?
A háború, az nem a mi bűnünk volt.

1944.03.11.én Csornán születtem.
Mint elektromos vezető tervező mentem nyugdíjba-17 évig éltem Jánossomorján,Budapesten,Szegeden.Mosonmagyaróváron élek családommal.1994.óta.

Tavaszi fények zuhatagában
kis patak csobban, ébred a táj.
Ébredő tájon madárka dalol,
madárka dallal vár a határ.

Laci bácsi nagyot gondolt.
Születése napja van.
Önmagára nem is orrolt.
Mért töltené hasztalan?

Van nekünk egy Artúr kutyánk
Ő az őrzőnk, vigyáz reánk
Kicsit csúnya, nagy a bajusza
Azt mondják rá kotorék fajta

Viharvert történelmünk legszebb napja ez,
A vér nélküli forradalom örök emléke lesz.
Mit feltámadt eszmékből életre hívtak,
 Reformkor nagyjai nyomán a magyar ifjak;

 A rendszerváltásnak nevezett módszerváltás első éveiben gyakoriak voltak az MDF-ben a rendezvények. Különösen nagy hangsúlyt fektettek az Országos Gyűlésekre, ahol a dolgozóknak a kettő napos rendezvény négy napig tartott. 

Születtem negyvennégy tavaszán
Mikor bombák hasították a levegőt Csornán
Tizenegy helyett tizenhármat írt a bába
Én lettem édesanyám 3. újszülött boldogsága
Édesapám kis bánatára, mert végre fiút várva
Ezért aztán úgy hozta a sorsom

Tél még kopogtat az ablakon
Fúj a szél,robog a tájon
Szívem szorít fájón
Nem engedlek el!
Ahogy a madár az ágat
Majd tovább repül

„Talpra magyar!” – hangzott egykor dicsőn a szó,
S egy egész világon süvöltött végig az.
„Hí a haza!” – mert a harc magyarnak való.
Szabadság! S hogy mi az, oly kevés érti ma.