Nemzeti hajszálér- szűkület

Felhívott a majdnem-miniszter, távoli rokon

Egy ismeretlen hang szólt a telefonba. „Te vagy az, Isti? Emlékszel rám, Béla vagyok, az unokatestvéred, régen találkoztunk. Szeretnék lelátogatni Pamukra, a szülőfalumba. eljönnél velem”.

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Volt nekem egy barátom, és annak volt egy öregapja, akitől hallottam ezt a mesét.

Magyar vagyok –
ez szenvedélyem:
erre kattog
a szívverésem,
erre szívom
a friss levegőt,
szüli kínom
mindennél előbb,
erre lobban
tűzbe az elmém
egyre jobban
az idő mellén,
ahogy présel,
szűnni nyomorít,

Ó, én szeretem az okos embereket,
mint azt, ki feltalálta a lendkereket,
hogy az élet ne álljon meg a holtponton,
vagy azt, aki kürtre gondolt a holdkompon…

Könnyek potyognak szemünkből,
szorítja torkunkat, amint a székely
földet járjuk, amelyen az élet rendezi
a mát és a jövőt, ahová ma vezetett 
bennünket ez a csodálatos, véráztatta út.

Mintha árnyék volna, áll az éjszakában
Csillogó ércteste, bágyadt holdsugárban.
Arra jár egy szellő s megáll gyönyörködve,
Mintha angyalt látna rideg őszi ködbe.

Mert az ember Isten barma:
mindig-mindig mást akarna,
mint amit az Úr fent gondol –
ruhát magán hátul gombol…

Én láttam……/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM.
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát,apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

Könnyezik a Szűzanya szobra
Némán hullik könnye
Jelként üzen nekünk
Értünk aggódik,fáj a szíve

Bilobámmal a huncut ősz
tegnap éjjel vétkezett:
első lett a kerti fák közt,
ki csupaszra vetkezett.

Hegyek, völgyek közt vezetett utam
Jézus keresztje rám köszönt
Emlékeimben mindig ide visszatérek
Hol fenyők nőttek, s pintyőke énekelt

Éveim, mint rózsaszirmok
porba hullanak,
lent a mélység megemészti
ócska múltamat.

Pihenni tért a nyár… s bár nem hívta senki,
Az ősz, mint rossz vendég betoppant hirtelen.
S akár egy rossz álmot, jó volna feledni,
Átlépni zord testén s itt hagyni ennyiben.

"A megszerzett világnézet gátolja az azzal ellentétes befogadását. Élettani adottság az új, a más, az idegen, a szokatlan elvetése, és nincs nehezebb feladat, mint a már irreverzibilisen beépült ismeret korrekciója. Minden azon múlik, hogyan manipuláljuk a még naiv agyat."