Kinyílott már a lila orgona
Bimbóba borult Jancsi homloka
Pajzán dalt dúdolt az este
Kacér párját egyre leste
Kazal legyen szerelem temploma.

Fényutadnak íve titok,
könnyeimnek utat nyitok,
közben mosolyogni látlak,
éj hajszálad közt ősz bánat.

A fürge Idő, mint az árnyék –
mikor hátamat süti a Nap -
bármily erős bennem a szándék,
elérni vetült önfoltomat:
amint sietnék, ő tovább lép.

Dorozsmai szélkerekek halkan forogjatok!
Makói füles baglyok,könnyet hullajtsatok
Egy igaz embert én most siratok
Dorozsmai szélmalmok szelet hajtsatok
Szeged városába szomorúan súgjátok

Ballada

Virradattal ébred, mélán gondolkodik,
emlékek közt turkál, múltban kutakodik.
Elmélkedik egyre, ráncolja homlokát,
felnéz, megpillantja vezérlőfonalát.

Senki sem maga választja meg a sorsát,
Kinek család jut, másnak csak az árvaság.
Ki szerencsésebb, aki annak született,
Vagy akit azzá tett a mulandó élet,

Fehér házban fekete lakó -
pepita mezőn szénes tejre
legel albínó tehén...

Kvóta, kvóta –
üvöltve,
sikoltva,
körökre
kiosztva.

Korán, vagy későn jössz, de mindenki vár,
délről fúnak az esőterhes szelek,
újjá éled a gyümölcsös, a telek,
smaragdjától gazdag, zöld lesz a határ.

Élt egy asszony szívemhez közel;
szemén át múlt ködébe láttam.
Mikor ritkán magához ölelt,
magamból új darabot találtam.

Hisz te sírtál - ó, miért?
Mit nem birtál: mondd, mi ért?
Hagyj ma -
hagyma....

Gyorsan folyó patak partot mossa
Sodró,morajló habok futnak tova
Szaladnak,mint édes hazánk fiai
Akik nem lelnek nyugalmat
Kergeti őket a nincstelen kín

Kiáltanám a halálnak,
megnyerted minden csatádat,
kopjon el a kaszád éle,
takarodj a messzeségbe!

A tél csapatai vízben állnak –
elázott, rongyos, vánszorgó sereg.
Február van – még valamire várnak,
bár harci kedvük mélán szendereg.

Hatodik éved taposod
már drága, kicsi unokám
még esetlen a járásod,
s nem segít orvostudomány.

Szép szárnyait billegeti
Hangja az egekig száll
Hála imát zengi
Jön a tavasz nem soká!!

Véráztatta földön, halottak 
tetején lépkedünk, vészes jelek
közlik a hírt-- törlik a múltat,
bukik a jelen, és a sírok dombjain
nem gyógyít az idő.
--Peng a kés életünk ideg húrjain.