(átdolgozott változat)

Amikor belobban a tavasz,
kicsattannak a duzzadt rügyek
és villanydrótokon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hát senki sem mer nekivágni,
igaz az utat majd ki kell taposni.
De minden új út a szerencse próbája,
mint lánynak menyasszony ruhája.

 Vonzerő

Nyaranta egy tóparti kempinget vezettem a főállás mellett. Igaz, hogy már közeledtem a nyugdíj felé, de köteleztek rá, hogy elvégezzem az idegenforgalmi főiskolát levelezőn, csak így maradhattam a nyarakra séf. Egész életemben túlképzett és alulképzett voltam egyszerre. Minderre a hivatal hat elemis személyzeti osztályvezetője kötelezett. Igaz fejlődött a világ, Martin Shulz már nyolc osztállyal lesz kancellár.

Egy kislány, ha menyasszonyt lát,
csodásnak találja,
s ábrándozva, álmodozva
azt a napot várja,
vajon mikor öltözhet ő
menyasszonyruhába.

Majd mikor belobban a tavasz,
szétrobbannak a töltött rügyek
és villanypóznákon zajlanak
a madártollas, csőrös ügyek,

Hozz fényt jegemre, havamra,
Lombtalan  az ágam még ma,
 Ereszem dalod csorogja.
Szintelen gazban a völgyek,
Várlak, mint illatos hölgyet,
Adj rügyet az öreg tölgynek.

Levelet oly régen írtam már,
hogy toll úgy serceg a papíron,
ki írom most lelkemből minden
beszorított ki nem mondott bánatom.

Virágom, virágom
kis Virágszálam!
Szívemnek gyöngyszeme
Lelkemnek kincse

Ne féljetek tőlem – őrült nem én vagyok:
törpénél is törpébb agyaglábú nagyok,

Születésed napján éltessen az Isten,
Szép Kedvesem, ezt kívánom néked!
Legyen élted mindig, békés és áldott,
Örökké veled lesz, kedves kis családod.

Ó, a víz minden-forrás,
az élet őslevese,
gigászi körbeforgás –
cseppek közös ereje.

Dal csordul az öreg zongorán,
végig fút lelkemen mint szellő a fán,
Dalra fakasztja vénülő szívemet,
szememből ereget boldog könnyeket.

/ Valentin napra/

Tüzes napkoronggal ébredt a hajnal
Paripaként száguldott a nap az égre
Pirosan ragyogott a fény a szívek közepébe
Mit, ha tudná, ma Valentin napja
Melegét a szerető szíveknek adta.

Ők ebben az évben gyökeret vertek a szívembe, olyan erővel, ahogyan csak a gyökér képes. Már orkán sem tudná kitépni belőlem őket. Minden rájuk emlékeztet.

Ó, a tűz régi barát,
Prométheusz-szerzemény.
Villámló égi zsarát,
lobogó ember-remény,

Szerelem indája kúszik testemen,
szavakká szelídül a vad érzelem,
majd veszti fonalát az értelem,
a valóságot adjátok oda nekem.

Ha eljössz velem a Hargitára,
Ahol most havat fú a szél
Hallod, ahogy egy bús történetet beszél
Megfagyott hidegben, didereg a zászló
Jeges, kék színű büszkén nem lobog
A holdat és a csillagot is lehazudnák az égről
Szomorúan leng, bánatában megfagyott!