Szemeid csillagok, ha lágy mosoly jő,
csodásan nyíló ablakok, melyen át
lelked a mélységekből, ha kell kilát,
mert látni maga az élet és erő

Meglátni mindent, ami szerethető
az életet, könny gyöngyét, vágy mosolyát.
Ha valaki vak volt, most ordítja lát,
és csodálja, mert hisz, hisz van Teremtő

/125 éves évfordulóra/
Déri Miksa Gép és Villamos ipari Technikum?       
2018-2019 évre.

Régi iskolánk kapuja tárva
Diákjait be, s vissza várja
Sok, szép emlék jut diák éveinkre
Tudásunk alapjait lerakva, megerősítve

Miért hallnak meg a fák?
Pedig gyökerüket az anyaföldbe nyújtják
Állva száradnak el, mint harcos a csatában
Szilárdan állva, törzsük az égre kiáltva:
Miért?

Miért hallnak meg az emberek?
Értük család, testvér, szülő, barát kesereg
Harcuk bevégzik, megharcolják
Némán alszanak el, mint a fák

Dacos szonett
 

Ki tiltja meg nekem, mint írom versem,
Hallgassanak sorvadt hitek, izmusok,
Felkent mágusok hiába papoltok,
Gondjaim hogyan kell rímekbe szednem.

Nem látok jelet, se földön, se égen,
Hazugság tengerén hullámzó szitok,
Jégszilánkból szikrát, tüzet csiholok,
Világok vibrálnak zárt börtönömben.

Csupán egy ember (ha kérdeznéd, ki vagyok).
Csak kósza álmok, mit egykor majd rád hagyok.
(Ennyi az élet is, ostoba álomkép.)
Tudom, hogy kellene többet is adnom még…
Nézd, ez vagyok én… így gyűlölj vagy így szeress!
De bocsátsd meg, ha nem vagyok tökéletes!

Csak azt az építményt tekintem háznak,
miben nem félnek és soha nem fáznak,
ami befogad bölcsőt és koporsót,
hol elsők azok, kik kívül utolsók.

Narancssárga sásliliom búsan hajtja a fejét
Elvesztettem egy jó testvért
Sírj, csak sírj narancssárga sásliliom
Nincs már senki a világon
Aki engem megvigasztaljon

Nyíljál, nyíljál narancssárga sásliliom sokáig
Emléked elkísér a sírig
Búbánatom nincs, aki megértse
Hullik könnyem, a fájdalom itt lakik a szívemben

Most már hosszabb, nyúlik az éjszaka,
Néma a Tejút, porszem sem vagyok,
Galaxisomnak nincs egy jó szava
Hozzám, zárva az égi ablakok.

A hiányt betölti sötét anyag,
Kigyúl pár haldokló meteor,
Az Isten lezser, mondhatnám hanyag,
Nem látja, hogy bennem még élet forr.

/Vincze Viktória. /

Ígéretem teljesítem megint jelentkezem
Ismét van egy szép emlékem
Sakkozni tanít a mamám
Ennek örülök igazán

Csönd-csillagok ösvényén
a Hold lépdel halkan,

Harmincöt éve szombat volt –
kis falunk álmosan lusta,
a hőséggel két ház dacolt,
s két kedves, felbolydult utca.

/nászunktól. Rajka/

Búcsúzom tőled kedves rokon
Bocsáss meg , nem kísértelek utolsó utadon
De fáj, beteg, az idős a lélek,
Gyenge térd rogyni készül
Ezt írhatom le menedékül

Te mindig egyenes szálfa voltál
Mikor Szeged végállomásról elindultál
Meg sem álltál, csak Rajkánál
Várt téged az élet. mit megharcoltál,
helytálltál

/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval
Artúr kutyával játszani akar

Édesapja megtiltotta
Nem játszhat  a kutyával nyáron
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát
Hopp ugrik is egy a ruhádon.

Fel vagyok pörögve:
indulok Görögbe!
Bejárom Ithakát,
élvezem italát,
kóstolom ételét –
de csak mi épp elég.

/Önvigasztaló szonett/

Üres a zsebed, de szabad a szíved,
Nem mész fejjel neki kemény falaknak,
Örülsz annak a kevés jó falatnak,
Amit szerény sorsod elébed vetett.

Nem húznak mocsárba mohón a kezek,
Bankok és uzsorások fel nem falnak,
A mérték, türelem melletted vannak,
Szűk, de élhető a feszített keret.

A nagy szerelem,. az élet zuhatagja,
az élet sója, a só élete.
önmagát adja, s olvad. lassan eltűnik.

A gondolat, mint leggyorsabban száguldó
vihar, örömben utazik, szalad
előtted, s utánad is .A fénynél gyorsabb..