„ A három kenyheci honvéd biztosan becsületesebben védi a hont, mint sok évszázados jogokkal felruházott nemes.“ -gondolkodott Vadász főhadnagy.

Kolozsváron öt évesen éltem át.

A gettó falán megkövesedett vérből
kinyílt egy rózsai- Autóra lökték.
Sírt,  labdáját tartotta. Engem keresett.

Ördögrózsák feslenek,
mállik a Hold az égen,
megigéznek szellemek –

Sok öröm, nevetés, kevés méreg, pia,
kapcsold fel teleden nyaraknak melegét,
bár a halál ellen nincs gyógymód, terápia,
de azért igyad a szép szót, a jó zenét!
A harcát még nem fejezte be az Isten,

Mit írjak? Keresem a szavakat. Erről beszélni nagyon nehéz.

(Kép forrása: internet)

Ó, az én bús hallottaim
         bűvös számokba bújtak,
mint dallamokban kotta, rím –

Mit jelentesz nekem édes Hazám?
Nézem a térképen megfogyatkozott orcád!

Mit jelentesz nekem?
Édes hazám Magyarország!
Hegyet,folyót,dombot ,erdőt
Búzatáblát,fészket,hol madár költ
Alföldet, lengő délibábot,

Volt a mi falunkban egy bolondos bácsika, nevezzük Sándor bácsinak.

Marcikám, ha majdan betűimet fejted,
s édesanyád nyelvét addig nem felejted,
nem emészti idő versem hordozóját –
fehér papíromon élnek még a strófák -,

Múlt évben 20 ezer gyermek tűnt el Magyarországon!

Néztél-e már kisgyermek szemébe?
Csendben, kíváncsian elmerengve?
Vitt már téged magával mesébe
megfejteni a titkot töprengve?

Marx részegen döntötte a szőlőtőkét.

575575

Újra virágzik a csodás selyemszegfű.
Együtt hoztuk még akkor a magját.
Egy rigó fütyörészett, s tücsök hegedült

Gondolatom, szavam, tettem Terólad vall,
Itass át Teremtőm Igéddel, Magaddal.
Tán megtévedt sivatagi vándor vagyok,
Ha innom adsz, Belőled másnak is adok.
Kiszáradt az ajkam, cserepes a szám,
Hozz megnyugvást, felfrissülést, enyhet énrám.

Erdő szélén tanya, minden fala szürke –
messziről kerüli róka, farkas, ürge:
fekete az ajtószárnya, hunyó ablak