Karácsony a beteljesülés pillanata, amikor a hosszú, sötét adventi várakozás aranyló fénnyé és illatos örömmé válik. Nem egy dátum a naptárban, hanem egy időtlen égi esemény visszatükröződése a földi porban. Ahogy a hideg éjszakában megszületett a remény csillaga, úgy szikrázik fel szívünkben a felismerés, hogy a végtelen a végesbe költözött.

A szeretet egy gyökérfonat, ami körülölel,
nem csak decemberben, hanem az év minden részében.

A szív alatt rejtőző üres, hűs verem
most még Betlehem,
hol a fény majd tiszta arannyá terem.

   Tündérvölgyben már mocorogni kezdtek a hóvirágok a tél fehér leple alatt, s elérkezett az idő, amikor Fagykirálynak lassan vissza kellett húzódnia az északi hegyekbe, hogy átadja helyét a Tavasztündérnek, Flórának.

   Néhány héttel Jégcsillag Ünnepe után különös sötétség telepedett a völgyre. Nem az a csillagos, barátságos téli éjszaka volt ez, hanem egy gomolygó, szürke Árnyékfelhő, amit egy gonosz Északi Boszorkány küldött, hogy ellopja a tündérek vidámságát és a tél békéjét.

   Tündérvölgy felett még ott lebegett a mézeskalács és a fenyőgyanta édes illata, de az ünnepi fények már lassan halványodni kezdtek. A karácsonyi forgatag után csend telepedett a tájra. A tündérek többsége behúzódott a meleg odúkba, teát szürcsöltek a kandalló mellett, és puha mohapaplanok alatt pihenték ki az év fáradalmait a legszebb ünnep után.

   Lassan elmúlt a tél, s amikor a tavasz első szikrái megolvasztották Tündérvölgy Ragyogó tavának jegét, és a virágok apró harangjai újra megszólaltak, Pille is visszatért a mindennapi életbe. De a szíve már nem volt a régi, emlékezett a Télapó műhelyének zümmögésére, a manók odaadására és a bölcsességre, amit az Északi-sarkon tanult.

   A hazatérése estéjén Pille mélyen elaludt a hosszú utazás és a sok munka után. Másnap, karácsony reggelén ébredt fel, és ahogy kinézett ablakán, nem hitt a szemének, mert a házukat betöltötte a sok csoda.

Fény ragyog be ablakunkon, s gyertya lángja ég,
kint a fagyos éjszakában csend suttog, oly csillagos az ég.
Idebent a mézeskalácsillat csak
úgy száll,
együtt lenni veletek,
a szívem erre vár.

   Mikor eljön karácsony este, a világ ezüstbe öntött álommá válik. Odakint a táj, mint egy hóval hintett krémes torta, hófehér palástot ölt, és a fák ágai üvegkristályos koronákká dermednek a csillagfényben. A csend, amely a hótakarón pihen, nem üres, hanem puha, bársonyos takaró, amely elnyeli az eddig szürke hétköznapok zaját.

   A karácsonyhoz vezető napok vékony, fagyos üveggé válnak, melyen átsejlik az ígéret fénye, de még nem törhető át. A levegő kicsit feszült is a várakozás csendjében. Ez a csend nem a hangok hiánya, hanem a lelkek belső szónoka, mely minden zajt elnémít, hogy hallhassuk az érkezés halk susogását.

   Karácsony estéjén a szeretet csillaga leszáll, és átveszi helyét a rohanó hétköznapok helyett. A fűszeres illatú, gyertyalánggal festett szobák menedékké válnak a kinti fagyos világtól, és a családi asztal körül ülő lelkek egy rejtett, láthatatlan fonállal kapcsolódnak össze.

   A kis tündér, Pille, fáradtan, de boldogan repült hazafelé, miután hetekig segített a Télapó műhelyében az Északi sarkon. A kis kezével csomagolta a játékokat, szalagokat kötözött, és ellenőrizte, hogy minden lista pontos legyen. Nélküle (és persze a sok manó és tündér segítsége nélkül) biztosan nem kapta volna meg minden gyermek időben a karácsonyi ajándékát.

   Pár év múlva, mikor már Pille kicsit idősebb és tapasztaltabb lett, s nem volt már az a kis huncut tündér, aki elszökött a Télapóval, ismét eljött a tél. Tündérvölgy már téli álmot aludt, de Pille, a kis tündér szíve ébren volt. Emlékezett a nagy kalandjára, amikor elutazott a Télapóval.

Voltak karácsonyok,
mikor sírtam.
Szinte a fára ránézni sem bírtam.
Hárman ültük már csak körül,
szívünkben még friss emléked élt legbelül.

Az élet ott, a szobában
mellettünk oly gyorsan elhaladt,
s én közben felnőttem egy perc alatt.
Sajnos, akkor már utánad csak a könny
s a néma csend maradt.

   Mélyen, messze a legmagasabb hegyek lábánál, ahol a patakok ezüstösen csillogtak és a virágok sosem hervadtak el teljesen, ott feküdt Tündérvölgy. Ez a hely a tündérek, manók és vidám erdei állatok otthona volt, akik egész évben a legnagyobb harmóniában éltek. De volt egy időszak, amit mindenki a legnagyobb izgalommal várt, ez volt a Télapó látogatása!

   Advent számomra olyan, mint egy sötétségben őrzött, elzárt kincsesláda, melynek lakatját hétről hétre oldjuk fel egy fénylő gyertyával. A világ zaja elhalkul, a rohanás lelassul, és lelkem visszavonul belső, csendes kamrájába. Itt, a várakozás finom szövésű abroszán, egy számomra régóta ismert, mégis mindig új remény magja csírázik.

A szívem egy elfeledett kincsesláda,
mélyen alszik, míg közben a lét morajlása
ráönti ezüst porát, a csendet.
Falán a vágy, mint egy borostyán,
oly szelíden futja be a múlt minden sebét.
S az idő, szövőnőként, az élet
fonalát húzza át a rejtett réseken.
Lelkem folyó, mi két part közt
feszül, egy örökösen sodródó titok.

Egyetlen tollpihe vagyok, mit a végtelen Föld
hajított fel az éjszaka holdfényes egére.
Születésem egy szeszélyes, hirtelen fuvallat volt,
mi belevágott a csend szívébe, mélyen.

Bennem a napok peregnek szüntelen,
mint a homokóra finom szemei,
melyet egy láthatatlan kéz forgat mindig át.