Elkísér majd az egész életben,
s ha elhagy, az sem lesz véletlen.

Ott lesz veled ugyanúgy, egy virágos réten, a szerelemben,
mint a gyászban, egy hideg veremben.

Megfogja majd két kezed,
s a bajból a kiúton így vezet.

Lesz, hogy majd felcsillan, máskor úgy érzed, elszáll.
Pedig hidd el, akkor is, valahol rád vár.

Az erdőn, a földön hevertem, felnézve,
kezeim közt hideg nyirkos falevelekre leltem,
lehet,
fejem valami kőbe bevertem.

Arcomon is falevél, mert az avarba süllyedt,
nem tudtam, hirtelen hová meneküljek.

Nem tudom, hogy kerültem oda,
gondoltam, biztos levetett hátáról életem lova.

Azóta szomorú a tavasz,
s más a nyár is.
Halványabb még a napsugár is.

Azóta üres a nappal,
s álmatlan az éj.
A szív azt súgja,
boldogok ott fent, ne félj.

Azóta szomorúbb az ősz,
s hidegebb, sötétebb a tél.
Lelkünkön átjár a metsző hideg szél,
miközben Rólad mesél.

Életem széthullott, s
zuhanásba kezdtem,
közben forróság járta át testem.
Ahogy egyre lejjebb hulltam,
a fénytől majd megvakultam.

Egyszer csak leértem,
egy forró szikla peremén eszméltem.
Ott volt az ördög,
forró lávafolyamban fürdött.

Mindenhol tűz volt,
s az üregben iszonyú nagy bűz volt.

Mikor lecsukódik két szemed,
valami ismeretlen kéz vezet,
s úrrá lesz rajtad a képzelet.

Halkabban ver a szív is,
mikor a messzeség elhalványul,
s hallod, valami hív is.

Lassan álom száll szemedre,
mint egy könnyű kis madár,
ráül szempilládra remegve.

Hinned kell az eső illatában,
a szivárványban,
a réten nyíló millió virágban.

Hinned kell a nevetésben,
a mosoly gyógyító erejében.
A napfelkelték melengető érzésében.

Hinned kell az erdő, a természet csodájában,
az állatok s madarak szépséges világában.

Egyszer majd nincstelen leszel.
Hiába a kapzsiság, a gazdagság,
úgy mész majd nincstelen innen,
ahogy a földre érkezel.

Egyszer majd ráébredsz,
innen magaddal semmit nem viszel.

De akkor már késő lesz,
hogy majd úgy gondold,
most már hiszel.

Lehet a tettekért,
nem a menny, hanem a pokol visz el.

Nem lesz igazán bizalom a hazugság után,
igaz barátság sem az árulás után.
Mint ahogy nem lesz igaz szeretet sem a gyűlölet után,
és igaz szerelem sem a megcsalás után.

Nem lesz igazán öröm az okozott sok bánat után,
nem lesz őszinte nevetés a sok átsírt éjszaka után.

Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Odvában éhesen alszik a farkas,
álmodik, étke egy hatalmas szarvas.

Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Felriad a farkas,
hol lehet a szarvas.

Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Elindul, szaglász a farkas,
viszi az éhség, mi rajta hatalmas.

Mikor a nagyszüleim kapuján beléptem,
egy egész más világhoz, szeretetországhoz értem,
ott náluk soha, semmitől sem féltem.

Nagyanyám, mikor meglátott, mindig örült,
szeretete már messziről felém repült.
Mosolyát most is látom, fényesebb, s szebb tőle a világom.

Nagyapám tanítgatott, mindenfélét megmutatott,
sok falusi örök értéket átadott.

Lehet rövid idő, vagy akár évek alatt,
kimondva, s kimondatlanul, emberek közé emelhetnek falat.

Hozhatnak boldogságot, szerelmet s reményt,
ha kedvesen szívedhez szólnak, vagy írnak belőlük regényt.

Elmondhatnak megannyi hazugságot,
s ezzel okozhatnak benned csalódást, vagy ha elhiszed, vakságot.

Akárhogy is menekülsz,
egyszer utolér,
mint a köd hozta dér.

Sok mindenre megtanít, hogy
hogyan viseld el ezt a kínt.
Sokat leszel miatta egyedül,
lelkedben majd csak a szél hegedül.

Öledben pár megsárgult levél
még a boldogságról mesél.

Az élettől kaptál egy jegyet, hogy használd ki, utazz, ahová csak lehet.

Remélem, jó hosszú lesz az út, mely biztos göröngyös is, s hoz majd derűt, s borút.
Bár mindenki maga választ, békét akar vagy háborút.

Viszont a többi része boldogság, szerelem, mosoly, hidd el.
Itt a jegy, hát vidd el!

Használd ki ezt a jegyet, visszaváltani úgysem lehet.

Ahol elküldtek,
ott fogsz hiányozni a legjobban.
Ahol megtaposott az élet,
ott leszel a legerősebb.
Ahol el akartak feledni,
ott leszel majd feledhetetlen.
Ahol a szíved egy darabja ottmaradt,
ott leszel jelen az egész életben,
mint aki valakinél örökre ottragadt.

TM

Pince, kamra legyen tele,
a sok férget vigye el az óév tele.

A betegség elkerüljön,
asztalod az minden jóval megterüljön.

Tavasszal már fagy ne legyen,
szőlő érjen, újbor forrjon kint a hegyen.

Ha asszonyból vagy, azt kívánom,
szeressenek egész évben, télen, nyáron.

Száll egy sirály a szélben,
csak egyedül, magányosan, szépen.
Előtte az égbolt bárányfelhős, kék is,
most már madár lettem, sirály vagyok, s így repülök én is.

Repülök a messzeségben,
a gyönyörű szikrázó napsütésben.
Egyenesen hozzád szállok,
bár messze vagy, odáig meg sem állok.

Békés Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!

Meghozta a hideg szél,
az erdőn átsuhant a tél.
Ahogy belelépett, be is fagyott,
már a patak sem beszél.

Csendben jár az erdőn,
hideg hűvös szellőn,
csak a fenyvesek susognak,
baglyok álmosan huhognak.

Öreg tölgynek tetején,
odujában mókus él,
téli álma közepén, puha mohák rejtekén,
nem zavarja kint a tél.