Szálkás deszkából felépült a kilátó. 
Ajtaja nyitva, nincs tiltó tábla, 
s a két kíváncsi vágya összemosolygott. 

Elnémult zajokban
dereng a tél

Az üzenő szélben  
lelkedet érzem,.
A mindenség
fogja már, de ideért
és tudom, üzentél.

Ó év fogta tarisznyáját
üres volt már nem várták
el szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok

Az időn kútja feneketlen és mély,
Mindenkinek jár még egy végső esély
A test megfárad, és a lélek kiég,
De az életből sosem lehet elég.

Amikor az ünnepek a nyakunkon vannak, barátainkkal, szinte sietősen rohanunk egyik partiról a másikra.

Hol volt, hol nem volt, égig érő magas hegyek közt egy meredek szikla ormán állt a likvai vár.

(Kép forrása: internet)

János ... ki becsüli az élet
minden egyes apró örömét,
szereti az őszinteséget,
Nem tűri az élet közönyét.

(Sajó várja Hacseket)
Hacsek: (be, részegen, énekel): „Mások vittek rossz utakra engem, mások bűne az én hibám”! Heló Sajó, mijó! Hogysmint?
Sajó: Hacsek! Maga tökrészeg! Nem szégyelli magát?

Új évi kívánságom
Békét, harmóniát
m. i.

Mi magyarok mindig fogalomzavarban vagyunk.

(A kép forrása: internet)

Ragyogó fények,
Pompásan átölelnek,
Érzem, szeretnek.

Jucimnak szeretettel

Bármit teszel, vagy bármit nem teszel,
Lehettél jámbor, vagy vad szörnyeteg,
A Fény már örökre ott van veled,
És majd te magad is csillag leszel.

Drága Évák, Évik, Évikék, Vicák, Vicuskák!

Nagyonb boldog névnapot kívánok nektek sok szeretettel!

ZÚZMARA s köd terpeszkedik
a hideg, téli ugaron,
csak a FENYŐ nem fázik már,
védi a csend és nyugalom.

Fülét hegyezi,
Farkát csóválja,
Magát legyezi,
Lábát lóbálja.
Mit adsz, megeszi,
Csendben csócsálja,
Szavaid lesi,
s így meghálálja
gondoskodásodat.