Ki vette észre ezt a csöndet -
öreg malom árkában nőszirom,
már nem forog erecske vízétől lapátja,
erecske vize halkan kiáltja, nem bírom.

Finom lisztpor zugokban pihen,
formás lábú molnárlányka siet,
lábain csattogva ütemez papucsa,
igyekszik kimerni a maradék lisztet.

Homokos tengerparton magára hagyottan,
női szalmakalap hever megalázottan,
karimáján a virágok még nem fakultak,
talán nem tanúja egy szomorú sorsnak.

Boldogságtól kacagva futott a parton,
vagy ott van azon a távolodó fregatton,
a szerelemtől már nem érezte hiányát,
úgy hagyta el a boldogság egy tanúját.

Hívogat a tenger hullámaival,
míg én bizonytalanul várok,
hogy megbénít, szinte szédülök,
jutnak eszembe régi álmok.

Ott a pálmafák alatti sétány,
melyet leanderek szegélyeznek,
sétálgatva nézelődtem akkor,
gondolataim veled berzenkedtek.

Idő verte porosodó évek,
lassan vége az őrültségnek,
vihar tépázta fákon gond honol,
és te még mindig álmodozol.?

Óra cágerét rozsda eszi,
életet már minek fűszerezni,
eredeti fabútort szú rágja,
erőtlen az ember fullánkja.

Szavaimat széjjelszórom,
majd egy rostán átszitálom
égnek sötét kárpitjára mind,
így átrendezve feldobálom.

Válogassa, kinek van kedve,
hogy rímet hozzá hol keresse,
mert ha lelke fásult, szegény,
az verseimet ne szeresse.

Ecsetvonásokból
építed fel a képet,
színek varázslata
nyitja meg a teret.

Festék, ecset, vászon
vagy akár fatábla
lehet mind együtt
rímeknek tárháza.

Megkapó e látvány,
kitágul, bővül a keret,
lábad alá pipacsmező
terít vörös szőnyeget.

Szurokfekete a mostani esti éjszaka,
Hold nem világit, csillagokat felhő takarja,
Majd sötét leplét, így akasztotta rám az éj,
Nem csillog és oly szürke, Dráván a habtaréj.

Kőgátnál ülök, hallgatom víznek csobogását,
Drávába hajló fűzágak, üzenő suttogását,
Kövek közti hézagban, kluttyog a hullám,
Eszembe jut Klári, a kis medikuslány.

De kopár most itt minden,
tejfölköd üli meg a tájat,
ácsorognak a lekopasztott fák,
egykedvűen, unottan bámulják,
ahogy kis patak csacsogva csörgedez
az olvadó jéghártyák alatt.

Tegnap volt, nagyon tegnap még,
gyermekként mikor játszottam,
szerettem mesét, regényt olvasni,
könyvekből szép szavakat loptam.

Voltak barátaim lányokkal vegyesen,
de a sokból mára csak egy maradt,
ki olykor eljön beszélgetni hozzám,
hóna alatt kólás flakont szorongat.

Nem tudom ma már kinek írjak,
gondolatokat kivel osszak?
Torz a világ széltében, hosszában,
tán hinni kéne mennyei csodában.

Elhervadt a rózsa,
lehulltak szirmai,
messze mentél kedves,
nem tudtam búcsúzni.

Én véreim testvéreim, hozzátok szólok,
kívántok változást, vagy maradtok túszok,
hagyjátok e az alázást, gúnyt űzni belőlünk,
tűritek az labancot, ki van most közöttünk?

Ó, menyi sértett piszok de mindet legyűrünk,
még hiszik magukról, hogy ők a gyöngyünk,
higgyenek bármiben, boldogság úgysem adatott,
mert árulónak mindig csak a megvetés jutott.

Virrasztó éjjel,
csonkig égett gyertyák közt,
keserű a szív.
Virrasztó éjjel,
lepke tévedt a lángba,
gyertya tovább ég.
Virrasztó éjjel,
zokogás a csendben, mit
sóhaj zárja le.
Virrasztó éjjel,
valaki már odaát
az örök csendben.
Virrasztó éjjel,
csillagok lettek társak,
odafenn mennyben.

A te világod egy más világ,
de mivel nekem túl sötét,
én abban járni nem tudok,
vagy elfogadod azt a fényt,
amit odavinni én akarok,
máskülönben örökre kizárod
a felajánlott jobbító tudatot.

Üzent éjszaka a csillagokkal,
felhők most nem takarták az eget,
elnézem mélázva csodálattal,
mikor itt már nem látni a végeket.

Vannak a pislákoló hunyorgók,
vagy épp a csillagképet alkotók,
arrább fenséges tejút húzódik,
ahova a csillagport széthintik.

A magyar Mózes - híres Álmos vezér,
vele érkezett ide a diadalszekér,
Pannóniát újra birtokba vette,
őt a fia, Árpád vezér követte.

Sámándoboktól hangos a Kárpát medence,
Táltosok fohásza füsttel száll a légbe,
lassan a keresztek is előkerültek,
a monda szerint voltak szembeszegültek.

Füttyös Kari megy vándorútra,
batyus pogácsát kapott útra,
fancsali faluját hátrahagyta,
vándorbotját vállára kapta.

Ó Uram itt van kisgyermeked,
alázattal segítene neked,
ám majd felnő, ő kér tégedet,
segítsél viselni a terheket.