Kicsi fészek eresz alatt,
benne sárga csőrök,
közelében faágain
ott ülnek az őrök.

Vigyázzák a fiókákat
gondos madárszülők,
a környéket, háztetőket
folyton felügyelők.

Dolgoznak és hordják
a finom eleséget,
legyen bármely kicsi a száj,
annál jobban éhes.

(Felvidéki Magyar nap: május 18.)

Boldogan jártam én a Felvidéket,
Magyar szó, magyar barát fogadott.
Duna választott el minket,
Mária-Valéria híd utat nyitott.

Kiskoromban vonatról néztem a komáromi hidat,
Nagy ívei az ég felé nyúltak.
Gondoltam; ezért nem tud átmenni rajta senki,
Az ívekről a Dunába lehet esni!

Jóslatok, jövendölések
borús jövőt festenek,
pokol bugyrát ígérik 
az itt maradt lelkeknek.

Komor felhők az égen,
sivár lesz szép világunk,
sokáig nem látunk napot,
elhervad a virágunk.

Torkodat levegő fojtja,
por marja a szemedet,
nem lehet elbújni tőle,
szorítja lélegzetedet.

Szemeimet Rád szegezem,
Nem veszíthetlek el.
Te látod futásomat,
Tekinteted óv engem.

Bármerre is járok,
Mindig visszatérek hozzád,
Mert Te vagy a menedékem,
Biztonságom az életben.

Mint gyermek, ki bontogatja szárnyait,
Elfutok, de visszahúz a szívem.
Vissza a Teremtőhöz, a nyugalmam,
A békességem forrásához.

Talán eljön egy nap,
Amikor elmondhatom,
Ez már megérte.

Talán eljön egy nap,
Amikor előre nézhetek,
A múlttal nem törődve.

A jelenben élve reménykedem,
Bátorítjuk egymást e kusza létben.
Ki tudja, tudhatja, mi lesz a vége…

A segítő kezek diadala, reménye
Ad hitet, és
Visz tovább a jövőbe…

Itt vagy mindig, örökre velem,
boldogan simogatom megfáradt kezed!
Esti szellővel szállunk együtt kedvesem,
boldog vagyok,
hogy itt vagy énvelem!
Szeretlek, tudod jól,
a madarak tavaszi szerelmes dala neked is szól!
Nem kell hozzá sok szó,
szemedbe nézve látom,
a szíved jó,
oly szeretni való,
szerelemben odaadó!

Békét kérek a világnak! Uram, segíts!

Sánta lábán félretaposott cipő,
karcos szemüvegén nyomot hagyott az idő,
kopott kabátja vállát húzza,
látszik az élet ütötte, rúgta.

Mosolyog, ha hozzá szólnak,
hálás minden kedves szónak,
megkérdezi, mit segíthet,
viccet mesél, megnevettet.

Uram, segíts! Békét kérek a világnak!

Imára kulcsolom kezem,
A jó Istent kérem, segítsen,
Mert béke kell a világnak!
Békét minden népnek!
Romba döntött világban
Semmit nem ér a megmaradt élet!

Békét kérek a világnak,
Békét minden népnek!
Békét a szenvedő Földnek,
Minden teremtményének!

Gesztenyefa gyertyái égnek,
Fehér, lila fénnyel fordulnak az égnek.
Tavasz van, csuda szép,
Virágba borul fa, mező, a rét.

Szíved, lelked átjárja valami csoda,
Ezer kis gyertyaláng illata,
Ahogy a gesztenyefa virága,
Szívedben kigyúl a szeretet lángja.

Fürgén szedi lábát az idő,
repülnek a hónapok,
oly gyorsan lesznek
holnapból tegnapok.

Az öröklét ígérete
megbocsájtja sietségét,
letörli homlokáról
gyöngyöt hozó verejtékét.

Az emlékek takarója
már rongyosra szakadt,
a régi tűz is kialudt,
hűlt hamu maradt.

Gyakran ült székével az ablakhoz közel,
és az utcát nézte sokszor egész éjjel,
Lámpát sosem gyújtott, látott a sötétben.

Ha eljött az este, csendben körbejárta,
haját megsimítva, majd megpihent rajta.
Olyankor az asszony a szemét lehunyta,
és végiggondolta, milyen volt a napja.

Kócosan ébredtem
Álomban körhintán ültem
Te ott voltál velem
Alattunk pörgött a világ
Senki sem figyelt ránk
A tavaszkék égbe beleolvadtunk
Enyhe szél terelte a felhőket és álmunk
Kócos hajamba belekapott
Szorosabban ölelt karod
A többire nem emlékszem
Fölébredtem 

2024. március 17.

Egy éves lettél drága kicsi Hanna, Katarína,
te vagy a családunk boldogsága!
Szüleid féltőn nevelnek,
neked adják minden szeretetüket.
Ha ránk mosolyogsz, elolvadunk,
amit lehet, neked mindent megadunk.
Nőjj nagyra te édes, kicsi lány,
életed legyen boldog,
semmiben ne szenvedj hiányt!
Egészség, bőség, szeretet kísérje utadat,